Friss


Végre eljött az utolsó rész ideje!
Egy kis apróság a végén!!! Érdemes elolvasni. Kicsit elkapkodott és béna, de az utolsó! :D



2011. április 10., vasárnap

7. rész - Hazatérés

Melly érezte, ahogy az álmok világa kitaszítja, és a valóság jeges kezei felrázzák őt édes álmaiból. Az ablakon már besütött a reggeli napfény. Minden tökéletes volt. Majd egy ismerős hang savas ereje marta ki őt az ábrándozásból.
-Nem illik hozzád –hallotta, de nem hitte el. Felnézett, és vajon ki vigyorgott az ágya szélén. Nahát. Az a hígagyú Damon...
-Mi a francot akarsz itt? –vágta oda párnáját Melly, és kirángatta magát az ágyból.
-Így kell köszönteni egy barátot? –kérdezte Damon azon a gúnyos utálatos hangon, amit mindig használni szokott.
-Csak tudnám mikor lettünk barátok… Különben is. Hogy jutottál be, te marha? –kérdezte Melly kicsit sem kedves, de annál viccesebb hangon, amitől Damon elmosolyodott.
-A kis barátnőd hívott be, és el is ment.
-Hová ment?
-Honnan tudnám?
-Beengedett, mikor tudja, hogy utálom a reggeli zaklatókat?
-Zaklatók? Talán nem szereted, ha smink nélkül látnak?
-Eltaláltad. Különben is. Minek jöttél ide? –kérdezte Melly, hiszen nem tudott róla, hogy ilyen jó viszont ápolna Damonnal.
-Csak szólni akartam, hogy az új fiú nem illik hozzád.
-Miért? Ki illik hozzám? Talán te? Nem gondolod, hogy egy kicsit nagyképű vagy? –vágta a fejéhez Melly a kérdéssorozatot.
-Nagyképű? Ugyan. Csak jót akarok –válaszolta Damon megjátszott jófiús, mentegetőző hangon.
-Hát persze. Gondolhattam volna. Damon az önzetlen… -jegyezte meg morogva Melly, miközben összefogta a haját, és a hűtőhöz lépett. –Elmondtad, amit akartál. Azt hiszem ideje menned. –utasította ki a házból Damont, aki jót akart. Nem akart kimenni a fejéből ez a vicces gondolat. Halványan el is mosolyodott miatta, amitől az előző szavai hiteltelenné váltak, így Damon a távozás helyett levágódott az egyik fotelba a nappaliban, és piszkálni kezdte.
-Mi van? Talán tényleg tetszik az az új gyerek?
-Damon. Mint már említettem tényleg semmi, de semmi közöd a magánéletemhez –próbálta lerázni a buta kérdéseket, és bekapcsolta a tv-t, hogy a rossz társaságnak feltűnjön, nincs rá semmi szükség. De Damon még legalább egy órán keresztül úgy tett, mintha igenis igényelnék a társaságát, és ott ült a fotelban. Melly még sosem érezte magát ennyire kellemetlenül, és hihetetlenül ideges volt, amit eltitkolt, mert tudta, hogy azzal csak boldogabbá tenné azt a majom Damont. Egyszer csak megszólalt.
-Elmegyek Mystic Fallsból –majd vagy 1 percnyi néma csönd következett, ami abban a helyzetben legalább 30-nak tűnt. Damon talán bonyolult válaszán törte ennyi ideig a fejét.
-Hová?
-Haza.
-Vissza akarsz menni?
-Azt mondtam, nem? –Damon nem válaszolt. Nem volt mit mondani. Csak csöndben bámult maga elé, de a feje teljesen üresnek látszott. –Mi van? –Folytatta a beszélgetés Melly, mert kíváncsi volt, mit szól Damon.
-Csak meglepett.
-Zavar?
-Őszintén? Igen –Melly a válaszon nagyon meglepődött, mert gúgy se volt benne, és az a buta mosoly sem követte.
-Miért?
-Még nem is ismerlek. Gondoltam tovább bírod.
-Ne félj. Nem te üldöztél el.
-Hát ki?
-Senki. Csak vissza akarok menni –mondta titokzatosan. Nagyon élvezte, hogy Damon bunkóból egy kisfiúvá változott. Egy kíváncsi gyerekké, ezért elmosolyodott.
-Tetszik a helyzet mi? –kérdezte Damon felismerve az arcára ült érzéseket.
-Miért ne tetszene? Te, a nagy Damon Salvatore érdeklődsz, hogy mi van velem. Hogyne élvezném –Jelentette ki Melanie. Nem annak szánta ezt a sort, aminek sikerült, de ezt nem vette észre, addig, amíg meg nem látta a Damon arcára kiülő bárgyú vigyort, amit olyan nehéz volt onnan levakarni.
-De nem vagyok olyan, mint a többi lány. Nem dőlök be ennek a te nagy csávó stílusodnak, és nem fogok hasra esni előtted. Hiába is próbálkozol. Átlátok rajtad. Sőt. Ha továbbra is így vigyorogsz, azt kell, hogy higgyem talán inkább te estél hasra a nagyszerűségemtől –Jelentette ki Melly, és felemelte a fejét, majd felállt. Kikapcsolta a tv-t és kivonult a konyhába, nehogy elnevesse magát Damon előtt, mert megint elveszítené a hitelességét. Damon észrevette, hogy már tényleg túl régóta rontja a levegőt Melanie otthonában, így elindult az ajtó felé. Aztán eszébe jutott, hogy haza akar menni, így még visszakérdezett.
-Mikor akarsz elmenni?
-Holnap indulok –Jelent meg Melly az ajtóban és elégedetten mosolygott.
-Összepakoltál már?
-Igen –hazudott kemény határozott hangon Melly, és elindult Damon felé, hogy kitessékelje őt az ajtón. Ezt sikeresen végre is hajtotta, majd az emeletre sietett, és gyorsan összecsomagolt.

Másnap elindult, és gyalog vágott neki a nagy útnak. Virginiából Georgia államba. Mivel túl nehéz volt a bőröndje, az út pedig nagyon hosszú volt, úgy döntött, hogy felviteti magát, ami tekintettel arra, hogy egy csinos és szőke hajú lány nem tűnt nehéz feladatnak. De azon a kopár, üres úton, amelyik haza vezetett talán mégis. Hosszú séta után, azon a vámpírok számára kicsit sem kellemes forró országúti napon egy autó közeledett. Nem nézte meg rendesen, mert mindegy volt, csak vegye már fel valaki. Miért is nem este indult el? Minek is hozott ennyi mindent, olyan dolgokat, amire nincs is szüksége? Az autó lassított, megállt majd ajtót nyitott.
Melly egyből hálásan megköszönte a bőröndjét hátra dobta, és bevágódott az anyósülésre.

*

-Hát te mit keresel itt? –kérdezte meglepve, mikor beszállva látta, hogy ki vette fel.
-Csak meglepett, hogy nem szóltál a költözésedről, gondoltam utánad indulok. Megbántottalak valamivel? –kérdezte érdeklődő szomorúsággal a fiú.
-Dehogy is. Hogy gondolod?
-Akkor miért nem szóltál, hogy elköltözöl?
-Honnan tudsz te erről?
-Találkoztam Damonnal, és ő mondta.
-Ahha, Gondoltam –mondta szemrehányóan Melly, majd kinézett az ablakon, és elkezdte a történetet. –Nem akartam elköltözni. Csak eljöttem meglátogatni a családomat. Már elég régen otthagytam őket, és kíváncsi vagyok, hogy mi van velük. Aztán megjelent Damon. A szokásos vigyorával. Azt hiszi, olyan ellenállhatatlan. Azért mondtam neki, hogy hagyjon békén. Nem gondoltam, hogy rád fog szállni –mesélte Melly unottan.
-Értem –mondta Mike. Mert ugye Mike volt, aki felvette. Csakis ő lehetett. Majd, rövid csönd következett, ami elég kellemetlen volt, de mielőtt Melly értelmes témát talált volna, Mike szólalt meg.
-Nem lehet, hogy igaza van?
-Kinek? –kérdezett vissza Melly, aki már el is felejtette az előző témát. Teljesen másfelé járt az agya.
-Damonnak.
-Ugyan miben?
-Szerintem tetszik neked.
-Ne beszélj már hülyeségeket! –kiabálta éles, félelmetes tekintettel Melly.
-Jó. Nekem mindegy –válaszolta érdektelenül, és újra az utat nézte.
-Nekem nem mindegy. És nagyon remélem, hogy neked sem az –most megint arrafelé nézett egy kis időre, így Melly tudta, hogy érdekli, amit mondani akar, de nem mondta, mert volt még annyi ideje, hogy fejben lejátssza a jelenetet, és nagyon hülyén hangzott. Így inkább csöndben ült.

*

Mikor megérkeztek, Melly boldogan kiugrott a kocsiból, még a bőröndjét is otthagyta, csak Mikeot kapta el, és ráncigálta magával, aki azt sem értette, hogy mi van.
-Csak nem gondoltad, hogy elhúzol, és be sem jössz? Remélem nem –Aztán bekopogott a hatalmas gyönyörű viktoriánus ház ajtaján, és azonnal be is nyitott. Óvatosan lépkedve haladtak egyre mélyebben a ház rejtélyes homályában. Minden tökéletes volt. Melly arra számított, hogy mindenki épp most készül a vacsorához, vagy ha nem, akkor is együtt vannak, és majd nagy örömmel fogadják. De nem így történt. Bármerre nézett mindenhol üres volt a ház, mivel mindig volt a otthon valaki gyanakodni kezdett. Hátranézett, és mikor látta, hogy Mike kicsit lemaradt odaszólt neki.
-Ne maradj le. Valami nincs rendben. Nem szokott ilyen csönd lenni –mondta nyugtalanul, és továbbment.
A konyhában egy női holttest volt. Vér nem volt körülötte. Minden teljesen száraz volt. Melly egyből tudta, hogy ez egy vámpír műve volt, de nem mondta ki, mert Mike őrültnek nézné, vagy valami. A nappaliban a tv előtt 3 kisgyerek feküdt élettelenül, de őket egész másképp hagyták ott. Nemcsak a vérük hiányzott, de a fejük sem volt a helyén. Az egyiket szétzúzták, a másiknak letépték a haját, a harmadiknak szétvagdosták az arcát. Valószínűleg a haláluk után, mert nagyon kevés vér volt körülöttük. Melly látva a rokonai holttestét sem hitte el, ami történt. Mert épp itt ezen a nyugis kis környéken? Soha nem volt erre se vámpír, se őrült sorozatgyilkos. Felszaladt az emeletre, ahol egy férfi feküdt félig kettévágva, kevés vér társaságában. Majdnem teljes a család. Csak egy valaki hiányzik. Átkutatták a házat, de nem találtak senkit, így kimentek a házból. A lemenő nap vörös fénye éppen megfelelő hangulatot biztosított ennek a pillanatnak. Melly a csirkeólnál is mészárlást tapasztalt. Az összes kakas, és tyúk le volt ölve. Mindenfelé tollak borították a vörös földet. A tehén és a borjú, a malacok is. Mindet leölték. Pedig hogy szerette Melly, hogy ők még mindig őrzik a múltat. Még ugyanúgy éltek, mint azelőtt, mikor nem volt elvárosiasodva az egész világ. De a család még mindig nem volt teljes. Az az egy valaki még hiányzott, és ez adott egy kis reményt. Az egyetlen hely ahol még nem nézték az a kis házikó volt a lombos fák árnyékában. Beszaladt hát a házikóba, Mike a nyomában volt végig. A faház tartó gerendájára egy fiatal fiú volt felkötve a lábánál. A torkát elvágták. De benne sem volt már vér, és körülötte sem.
-A mocskok –motyogta Melly.
-Kik?
-Ö, nem tudom. De meg fogom tudni –és a mondat kimondása után, ahogy a halott fiúra tévedt a tekintete azonnal észrevett rajta egy papírt. Kézzel volt írva. „Találd ki ki vagyok!”
Melly egyből tudta, hogy ki volt, aki ezt tette. Bár azt még nem, hogy miért.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése