Friss


Végre eljött az utolsó rész ideje!
Egy kis apróság a végén!!! Érdemes elolvasni. Kicsit elkapkodott és béna, de az utolsó! :D



2011. március 21., hétfő

6. rész - Káosz

Melly szívében és elméjében komoly káosz uralkodott. Amióta Mystic fallsba érkezett felborult, életének rendje. S bár erre már akkor számított, amikor elhatározta az utazást, arra nem, hogy ekkora fordulatot vesz az egész élete. Arra sem, hogy ennyire másképp fog gondolkodni, és cselekedni. Teljesen elveszítette önmagának azt a részét, amelybe egykor kétségbeesetten kapaszkodott. Nem volt már visszaút.

Habár még mindig sokan sejthették volna, hogy ő nem egy tavaszi csirke. Mozgása, és hanglejtése még mindig visszamutatott a régi tanulmányokra. Nem felejtette el egészen azt, amit tanítottak neki. Néha még mindig volt valami furcsa abban, ahogy fogalmazott, és sokszor olyan mozdulatokat tett, mintha krinolin lenne rajta. Ezek a mozdulatok egy átlag embernek fel se tűntek volna. Viszont ebben a városban nem ő volt az egyetlen, aki vérrel táplálkozott. Ott voltak a Salvatore testvérek, most már Caroline, és az időközben megsemmisített vámpírok is ott voltak. Valószínűleg Stefan is rájött már, hogy Melly nem ember, hiszen egy vámpír ezt könnyen megérzi. Ezért is szerette kerülni Stefant. Tudta, hogy meg lehet bízni benne, jobban is, mint Damonban. Valahogy mégis inkább elvonult, ha Stefan csatlakozott hozzájuk, és nem szívesen beszélt vele. Caroline még tapasztalatlan, és amióta vámpír egészen jól ki is jönnek. Nagyon jó barátként tekint a lányra, de a bizalom még mindig nem létezik köztük. Talán nem is fog. Az egyetlen akiben Melly most megbízik Trisht leszámítva, az Damon. De az a bizalom egy kényszer bizalom. Olyan fajta, amit nem kíván senki. Az, amikor nem hiszed, hogy bízhatsz, de mégis ezt teszed, és éled a mindennapjaid, különben megbolondulnál. Ezeket a dolgokat még Melly sem volt képes felfogni. Bár az ő agya hozta létre ezeket a kusza gondolatokat, azért megérteni ő sem tudta. Sajnálatos, de Melly mostanában sem a gondolatait sem az érzéseit nem tudta megérteni. Nem tudta hova tenni a Stefan & Elena párossal való barátságát, mert bár barátok voltak, mindig visszahúzódó és csöndes volt a közelükben. Nem vitte túlzásba a beszédet, és nem is várta el. Egyre kevesebbet találkoztak, Jeremyvel viszont annál többet. Többször is megfordult a fejében, hogy elmondja a titkot a fiúnak, mert annyira megértő volt vele, és annyira szerette. De ahányszor megfordult a fejében mindig el kellett vetni, mert eszébe jutott a fiú vámpírság utáni vágya. Nem akarja, hogy Jeremy is vámpír legyen. De nem akarja visszautasítani, ha valamit kér tőle. Ha Jeremy tudna arról, hogy ő vámpír hamarosan megkérné, hogy őt is tegye azzá. Ha ez megtörténne, nem tudna nemet mondani. Nem tudná elviselni azt, hogy emiatt szenvedjen. Viszont azt sem bírná elviselni, hogy vámpírként szenvedjen. Elenát sem akarja bántani ezzel. Ezért döntött hát úgy, hogy Jeremynek jobb lesz, ha nem tudja. -„Damon pedig tudja, és micsoda szerencsétlenség is ez!„- gondolja mindig, ha eszébe jut. Bármikor elárulhatja, vagy megkísérelheti megölni, és ő nincs felkészülve az ilyen helyzetekre. Az emberekkel kifejezetten jó viszonyban van, ami csak a kedves, barátságos viselkedésének köszönhető, amit folyton megjátszik. Csak úgy, mint Damon. Ő is ezt teszi. Mellyt azonban nagyon zavarja a társaságuk. Sokuk társasága. Megesett olyan, hogy nem illő dolgokat gondolt, és majdnem megölt valakit. Ilyenkor Trish a saját tudta nélkül akadályozta meg ebben. Bonniet egyenesen kerülte, még jobban, mint Stefant. Nem azért, mert félt, hogy rájön vámpírságára. Egyszerűen csak annyira utálta, hogy azt még saját magának sem tudta megfogalmazni, és elfogadható okot sem talált rá.

Melly a nehéz gondolatokból feleszmélve rájött, ha tovább eszi magát ezen, akkor meg fog bolondulni. Ki akart mozdulni a házból. Trish éppen délutáni pihenőt tartott, így egyedül indult hát.
Az utcán sétálva meglátta, hogy egy közeli házba új lakó cuccol be, és hirtelen új gondolatok ébredtek az agyában. Ezek a gondolatok pedig sok mindenről szóltak, de egyiket sem tartotta volna helyesnek ember korában.

Az új fiú szőkés volt és nagyon egyszerű. Egyből érezte, hogy hamar barátok lesznek, és őt is felhasználhatja majd tervéhez, amit még ő maga sem tudott, és ha sejteni kezdte volna, akkor próbálta elnyomni azt csakis azért, mert még saját maga előtt is szégyellte. Lassan odasétált hozzá, és megszólította.

-Látom most cuccolsz be! – mondta egy nagy, barátságos mosoly kíséretében, és közben visszafogottam integetett. A fiú nem szólt semmit, csak rá mosolygott, és tett felé egy lépést.
-Melanie Hamilton vagyok, de csak Mellynek szólítanak – mutatkozott be, és várta a választ.
-Mike Sommers –érkezett a válasz. Mellynek ismerős volt a név, de csak néhány másodperc elteltével jutott eszébe, hogy honnan. Kaján vigyor jelent meg az arcán, amitől teljesen elváltozott az egész arca. Kissé félelmetes lett.
-Akkor te vagy … - kezdte, és szünetet tartott, hogy a fiú befejezhesse helyette.
-Igen Jenna Sommers rokona vagyok.
-Mit tettél? –kérdezte Melly gyanakodva.
-Hogy?
-Mit tettél, hogy ide száműztek? –folytatta a kérdésre válaszolva. Hiszen Melanie egyik rossz szokása, hogy befejezetlen mondatokat vág oda az embereknek, és arra vár, hogy maguktól megértsék azokat. Ha meg nem értik, akkor magyarázkodhat, mert sokszor ezek a félgondolatok elég többértelműek. Márpedig általában nem értik.
-Magamtól jöttem. Rám fért már a levegő változás – válaszolta, és a hangjából kiérződött egy olyan hangsúly, ami elárulta Mellynek, hogy nem ok nélkül költözött ide. Valami olyan volt a hangjában, amit nem lehetett pontosan megfejteni. Találgatni lehetett volna, de minek? Minek félreismerni valakit egy buta feltételezés miatt? Ezért inkább el is hessegette az ezzel kapcsolatos gondolatokat a fejéből.
-Jó helyet választottál. Barátságos, szép és tele van jó emberekkel – mondta mosolyogva Melly. Közben gondolatban hozzá is tette, hogy és Vámpírokkal. De nem mondta ki. Nem azért, mert attól félt, hogy hülyének nézte volna. Épp ellenkezőleg. Bár a gondolat derűt varázsolt az arcára nem mondta ki. Tudta, hogy ilyen butaságot is csak ő gondolhat, és másnak eszébe sem jutott volna.
-Tudom. Bár régen jártam itt, nem sok minden változott, de ahogy látom jobb hely lett, mióta nem jártam erre.
-Igazán? és ezt mi alapján állapítottad meg? –kérdezte hitetlenkedve, hiszen még alig 15 perce érkezhetett.
-Legutóbb 3 éve jártam itt, de akkor nem találkoztunk. Gondolom azóta költöztél ide nem? –magyarázta mosolyogva, és közben szőke haját súrolta, mit egy buta kis óvodás.
-Kedves gondolat – motyogta Melly, és szégyenlősen mellé nézett a földre. Az egyetlen dolog, ami zavarta Mikeban, hogy Jenna rokona volt. Ez mindent összezavar, de ha ügyesen rakja a bábokat a táblán, talán megoldható lehet ez a kis probléma is. Ezekre a gondolatokra eszébe jutott, hogy mennyire útban lehet most, mert hátráltatja a bepakolást. Meg is akarta kérdezni, hogy segítsen-e. Ez az utóbbi hónapokban ragadt rá. Aztán eszébe jutott, hogy milyen már ha egy nő ajánlja fel ezt? Így csak elköszönt.
-Nem is akarlak tovább feltartani, úgyis mennem kell már –mondta és közben csapkodott a kezével, mintha mentegetőzne valami miatt. Már néhány lépéssel távolabb volt, mikor hallotta.
-Várj! –szólt utána Mike. Szemei határozottságot mutattak. –Ha esetleg eljönnél ma Jenna barbecue partyjára –kezdte furcsa mosollyal. Szemeit összehúzta és megint megdörzsölte a haját. Ez egy laza mozdulat volt, és olyan kedvesnek tűnt tőle. Barátságos volt, és Melly érezte, hogy megérzései jók voltak vele kapcsolatban. Legalábbis eddig úgy tűnik. –Persze ha lenne kedved –tette hozzá. Tekintete a föld és Melanie között inkázott. Olyan nemtörődöm volt, és az jó.
-Miért is ne? – vágta rá Melly. Hiszen épp erre volt most szüksége. Kimozdulni a házból. Tehát megbeszélték, hogy mikor találkoznak, és Melly sietősen el is rohant. Mintha valahová sietne, pedig nem. Csak kettesben akart lenni a gondolataival. Amik most hihetetlenül pozitívvá váltak. Annyira, hogy meg sem értette, azt ami a saját fejében volt. Ez mostanában gyakran előfordult.
Régen mindig összeszedett tiszta gondolatai voltak. Emberként mindig csak azzal foglalkozott, hogy milyen ruhába öltözzön, és milyen cipőt vegyen fel hozzá. Folyton látogatóba ment, mert nem bírt megülni otthon. Amikor vámpírrá vált, pedig egy egész évig siránkozott magában. Senkinek se mert semmit mondani, mert félt. Éppen abban az időben kezdődött a háború, így senkinek nem tűnt fel, ha néha eltűnt egy-egy ember.

Sötét este volt Georgiában. Egy forró nap után. Melanie kisasszony egész nap a szobájában üldögélt. Nem mert kimozdulni, mert félt a családtól. Kint a háború dúlt, de ő nem attól félt. Úgyis bízott a Konföderációban, mint a legtöbb nőszemélynek eszébe sem jutott, hogy elbukhatnak. Sokkal erősebbek és kulturáltabbak voltak. A Jenki népek meg csupa buta tuskó. Viszont félt a családjától. Az anyjától, apjától, és a testvéreitől. Félt, hogy rájönnek erre a kis titokra. Hatalmas ültetvényükön sok-sok rabszolga dolgozott rendületlenül, mintha nem is lenne háború. Nos ezen a napon. Vagyis ennek a napnak az éjszakáján Melanie kisasszony szokás szerint kiszökött a házból. Már mindenki aludt. Még a rabszolgák is. Senki nem vehette észre. Eleinte csak a közeli erdőbe járt, és állatokra vadászott, mert a szomszédait túlságosan szerette. Nem lett volna képes megölni senkit közülük.
De az állatoktól nem érezte magát elég erősnek. Olyan volt, mintha emberkorában csak zöldségeket evett volna. Ezért is szokott rá, hogy a közeli városokba megy, és ott vadászik. Emberekre. Ezekben a háborús időkben nem lepődött meg senki, ha egy-egy ember eltűnt így nem volt problémája belőle.
Ezen az estén, vagy inkább éjszakán történt, hogy Melanie éppen vígan falatozott egy emberből, amikor meglátták őt. A nő, aki meglátta sikítozni kezdett, és elájult. Ahogy az akkor szokás volt. Melanie rettenetesen megrémült, azonnal eszébe jutott, hogy mi lesz most vele. Mi lesz, ha meglátják őt. De a káosz nem tudott úrrá lenni az elméjén, így gyorsan kieszelt egy jó ötletet. Legalábbis akkor hirtelen jónak tűnt. Így visszatekintve már butaság volt, és nyilvánvaló. De akkor nem rettent el. Nem szaladt el, hanem hanem gyorsan odament a nőhöz, és felpofozgatta. Amikor magához tért megpróbálta kiszedni belőle, hogy mit láthatott. A nő nem volt túl okos. Csak annyit tudott, hogy valaki meg akarta enni a testvérét. Ezért Melanie megkérte őt, hogy felejtse el, amit látott, mert olyan késő van, hogy biztos csak képzelte a fáradságtól. Azt persze akkor még nem is sejthette, hogy miért hitt neki a nő. Nem is érdekelte. Gyorsan elpucolt onnan.

Ez az emlék jutott hirtelen Melly eszébe. Nem szívesen emlékszik az első éjszakára, amikor rajtakapták őt az ölésen. Emberként soha nem tudta volna elképzelni, hogy öljön, de utána már ment minden magától. Hogy miért éppen ez jutott Melanie eszébe ebben a pillanatban? Ő arra tippelt, hogy talán azért, mert akkor sem zavarodott meg. Mostanában pedig mindig zavar van a fejében. Jó lenne ezt rendbe tenni. De valahogy mióta újra rajtakapták, és éppen Damon volt az, aki rajtakapta… Nem tudta, hogy mit tegyen. Vagyis így érezte. De lehet, hogy csak a zavar miatt a fejében.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése