Friss


Végre eljött az utolsó rész ideje!
Egy kis apróság a végén!!! Érdemes elolvasni. Kicsit elkapkodott és béna, de az utolsó! :D



2011. augusztus 6., szombat

9. rész - Végállomás

Melly az ablak előtt állt, és a reggeli napfény lágy esését csodálta. A gyöngyöző harmatot az élénk zöld füvön, és a friss reggeli fuvallatokat. Minden olyan békés és gyönyörű volt. Az agyában mégis csak egy gondolat élt élénken. Katherinet megölni! Nem járt más az eszében, mint a hulla rengeteg a kedves délutáni nap fényében, amit a drága otthonában látott. Már nem érdekelték azok az emberek. Nem volt már fontos, hogy élnek vagy sem. De Melanie Hamilton nem veszít. Nem lehet megalázni. Ez volt az ok, ami miatt olyan nagyon bosszút akart állni. Már semmi sem számított neki. Olyannyira nem, hogy észre sem vette ami a legmeglepőbb volt. Szokatlan módon Trish még nem ugrálta körül, sem az élményeivel, sem a jó tanácsaival. Egyetlen egyszer sem látta, amióta visszajött. Sőt, már abban sem volt biztos, hogy akkor találkoztak, vagy sem. Eltűnt. Hol lehet? Először a szobájában nézte meg, majd elment a Grillbe. Körbejárta az összes helyet, ahol csak emberek járhatnak, bulizhatnak vagy bármi, de sehol nem találta. Végül haza ment, hogy átgondolja, mikor is látta ténylegesen Trisht. Az ajtóban viszont Mike állt.
-Szia. -köszönt oda óvatosan. Figyelve a fiú arcát, hátha érzelmet lát rajta, mint azelőtt. De semmi. Olyan volt, mintha faragva lett volna, az az arckifejezés, rendületlen, érzelem mentes.
-Most nekem kell elmondanom valamit - jelentette ki, és lehajtotta a fejét. -Bemehetnénk? - kérdezte hirtelen az ajtó felé mutatva. Egy kopott szakadtas farmer dzsekit viselt. Fehér pólóval. A haja pedig kócos volt.
-Bocs, gyere -Melly kinyitotta az ajtót, és betessékelte a fiút. -Figyelek. Tudod. Nagyon köszönöm, hogy tegnap meghallgattál, és nem akadtál ki. Köszönöm, hogy megértesz, és hiszel nekem -mondta megértően.
-Ennek örülök, mert a mondanivalóm is épp ezzel kapcsolatos. -Melly feszült csöndben figyelt. Először arra gondolt, hogy Mike családja vámpír vadász, vagy több vámpírt is ismer. Látta rajta, hogy valami nem oké, de nem tudta, hogy mi az. -Vérfarkas vagyok -jelentette ki várakozás, vagy gondolkodás nélkül. Természetesen, és könnyedén. Melly elmosolyodott.
-Komolyan? Sejtettem, hogy nem lehetsz ember. Kizárt. Akkor azért viseltél mindent olyan feltűnően jól. Már féltem, hogy annyira megviselt, hogy besokkolsz. Annyira örülök, hogy elmondtad. -Melly szívéről hatalmas szikla gördült le. Megkönnyebbült. Most félnie kéne, de már olyan jól ismeri a fiút, és bízik benne. Kihasználhatja hát ezt a helyzetet. -Tudod. Van egy küldetésem, amit minél hamarabb le akarok zárni. Tudod. Segíthetnél. Meg kell nyúznom Katherinet. Bocs, hogy így rád zúdítom, de... Sietek, és ...
-Oké. Benne vagyok.
-Csodálatos. Holnap el kezdjük keresni. Ma még meg kell találnom Trisht. Nincs sehol. Eltűnt.
-Segítek, ha nem bánod -mondta mosolyogva Mike. Tökéletes, kedves, és segítőkész.
-Köszönöm.

*

Melly és Mike újra átkutatta az egész várost, de sehol nem találták Trisht. Az egyetlen hely, ahol még sosem nézték, az az erdő.
-De ha Trish az erdőben van akkor...
-Kiszimatolom. Megtaláljuk.
-Remélem nem ...
-Ne gondolj rá. Elég akkor aggódni, ha már megtaláltuk.

*

1 órával később Trish üres holttestét találták. Se vér, se nyom.
-Katherine. Megint. Meg kell ölnünk, mielőtt mást is elveszítek.

*
Később, még aznap este, mikor Melly hazaért. Ledobta magát az üres házban. Végig gondolta a holnapi terveit, vagyis. Csak akarta. Egyszer csak Damon lépett be az ajtón.
-Segíteni akarok -mondta komoly arccal, és leült egy fotelbe. -De előtte el válaszolnod kell egy kérdésre.
-Na jó, halljam -mondta unottan Melly, mintha valami buta önző kérdésre számítana. Ami végül is, mivel Damonról van szó, nem is lenne meglepő.
-Honnan ismered Katherinet? -A kérdés talán kicsit jobban meglepte, mint mikor Mike bevallotta, hogy farkas. Talán annál is, mint mikor Trish holtan került elő. Ennél csak a családja halála volt meglepőbb. Na, jó az első kettő nem is volt meglepő. Kellemetlen kérdés, mivel így minden megváltozik. A története, ami olyan makulátlan, és a róla alkotott vélemények.
-Nos. Emlékszel még a történetre, amit magamról meséltem? Arra, hogy magányosan, bezárva éltem? Hazugság volt. Nem az egész, de egy része. Mikor vámpír lettem, és folyton éhes voltam Trish és a családja tartott életben. Be kellett zárni engem, és ők a vérüket adták. Csodálatosan viselkedtek. Aztán úgy alakult, hogy meguntam a bezártságot. Úgy éreztem, ha már örök életet kaptam ne kelljen rabként töltenem. Elszöktem, és ide jöttem. Akkor még nem tudtam, hogy itt éltek vámpírok. Sőt akkoriban nem is éltek. Volt az a mese az égetésről, a templomról és a bezárt vámpírokról. Keresni kezdtem, kutattam vámpírok után. Egy sötét éjszaka volt. Jól emlékszem az ég tiszta, és csillagos. Katherinet pedig egy férfi társaságában láttam először. Talán lökött volt, vagy részeg. Nem is tudom már. Valahogy össze barátkoztunk. Idézőjelesen persze. -Melly a kezével mutatta a levegőbe az idézőjelet. -Sokszor mentünk együtt vadászni, és szórakozni, míg meguntam és haza mentem. Visszatértem a világomba. Katherine megesküdött, hogy soha nem lehetek boldog, mert tönkreteszi vámpír életem minden egyes elkövetkezendő percét. De vámpírként, bezárva... Hogy lehetnék boldog? Ezidáig nem jelentkezett, de most rám talált. El kell pusztítanom -mondta hevesen, és a kezével hadonászva, nyomatékot adott a mondanivalójának, majd lehatotta a fejét, aztán visszanézett Damonra, aki lehetetlenül közel volt, és amióta ismeri először barátságosan és egész emberien viselkedett. Átölelte, és nyugtatni próbálta, mintha lett volna erre bármi szükség. De Melly önmagához hűen ellökte, és élesen felkiáltott.
-Na, most már elég a nyáladzásból. Elteszek néhány karót. Jobb lenne, ha te is ezt tennéd, és holnap indulunk. Ja, és Mike is segít.
-Mike? Meg akarod öletni a gyereket? -kérdezte meglepett gúnnyal Damon.
-Ne viccelődj. Sosem tenném, de Mike vérfarkas. Jól jön egy vérfarkas segítsége egy vámpír ellen nem gondolod?
-Farkas? Tudtam, hogy fura valamiért az a gyerek -jelentette ki Damon, és az ég felé emelte tekintetét, hogy még mélyebbnek tűnjön a gondolkodása.

*

-Mindig is tudtam, hogy buta és meggondolatlan vagy, de most ráteszel egy lapáttal -gúnyolódott Katherine.
-Tudod, hogy veled ellentétben én szeretem szemtől szembe elintézni a dolgokat -vágott vissza Melanie.
-Magabiztos vagy. Nem csoda. Egy Salvatore, egy farkas és egy hamis háttér történet áll mögötted. De az évek során én sem hagytam el magam.
-Nem érdekel, hogy mivel készültél ellenem. Az érdekel, amit a családommal tettél. Megöllek, és elpusztítom az összes veled kapcsolatos emléket ezen a földön.
-Ugye tudod, hogy a kis barátnőd is ezek közé tartozik. Elena. Nem véletlenül néz ki úgy, mint én.
-Elég a csevegésből. Karót beléd! -vágta oda Melly és felmutatott egy hegyes karót.
-Azzal még ráérünk, de előtte. Bocs, szivi, de Damonnak tudnia kell az igazságot. Nem igaz? Damon, Tudtad, hogy a védenced meséjéből csak a a családja, és a lakhelye igaz? Tudtad, hogy Melanie Hamilton idősebb nálam. Több, mint száz évvel? Tudtad, hogy valójában sosem volt bezárva? Igaz, hogy a polgárháború végeztével visszatért Georgiába, és azóta nem látta senki, de előtte évszázadokig szabadon garázdálkodott, és embereken élt. Kegyetlen gonosz nőszemély. Hazudik, és manipulál. Jónak mutatja magát, és elhiteti, hogy szereted.
-Ahogy te tetted? Ne prédikálj itt az igazságról éppen te? Szerettelek, és te átvertél. De már gyűlöllek, és a gondolat, hogy halott vagy...
-Felemelő! -kiáltott fel Melly.
-Ja, és még egy dolog. Ügyes voltál Mike! Gyere, most már te is örökké élhetsz. -Mike átsétált Katherine oldalára, és gonosz mosollyal fürkészte Mellyt, és Damont.
-Gratulálok. Sikerült csapdába csalnod minket Katherine. Vagyis engem. Damon végig tudta, és próbált figyelmeztetni, de túl bolond voltam. Mike, én hittem a hűségedben, de most, hogy kiderült az igazság. Örülök is, hogy így alakult. Kellemetlen lett volna, ha én lettem volna a szemét, mert nem téged szeretlek.
-Csak kihasználtál? -kérdezte csalódott gúny vigyorral Mike.
-Természetesen. Vámpír vagyok. Csak nem gondoltad, hogy képes vagyok szeretni? Hülye viszont nem vagyok. Láttam a hasznot, és sejtettem, hogy farkas vagy. Voltak árulkodó jelek.
-Tehát az egész a nagy hülye terved része volt? -kérdezte Katherine.
-Nem hülye, csak kicsit gyerekes. Lehetne logikusabb, de minél hamarabb végezi akarok veled, így nem volt kedvem logikázni.
-És Damon? Ő is egy játék? Csak haszon? (Katherine)
-Nem. Damont nem hívtam. Nem akartam, hogy itt legyen.
-Miért? Talán félsz? Tudod, hogy még mindig engem szeret, csak fél beismerni magának.
-Talán félreismertem Mike barátunkat, de Damont nem. Már nem szeret. Tudod mióta nem? Azóta, hogy kiderült az átverés. Mióta kiderült, hogy te vígan éldegélsz. Nem hiszem, hogy engem szeret, de tudom, hogy megbízhatok benne, mert ő is meg akar ölni téged.
-Ebben nem lehetsz biztos. Damon számító, és önhitt! -Kiabálta Katherine idegesen.
-Azt te csak hiszed! Nagyon is érző. Talán ő a legérzőbb vámpír, de szereti elhitetni, hogy semmi sem érdekli. Szeretné, ha azt hinnék gonosz, mert ez az erő. Szeretne erős maradni mások szemében. De elég a locsogásból! Melly csettintett egyet, és a négy égtáj felől 10-10 vámpír ugrott elő. -Kapjátok el! -parancsolta nekik, és elrángatta Damont.

*

Megállt egy elhagyatott helyen, a hold ezüstös fényében. Lágy szellő simította végig a sötétben feketének látszó füvet.
-Sajnálom Damon, de nem mondhattam el. Most viszont már tudnod kell. Mikor vámpír lettem, nem érdekelt már semmi. Jártam a világot, és lelkiismeret nélkül öltem. Megismertem Katherinet, és akkoriban együtt öltük az embereket. Nem csak az éhség miatt. Élvezetből. Emiatt egyszer bajba kerültünk. Néhány idősebb vámpír rokonait kaptuk el, vagy valami barátait. Nem tudom már. Simán megöltek volna minket, és úgy döntöttem, nekem elég a mókából. Otthagytam őt, és haza mentem. Egy darabig nem akartam visszajönni, mikor megtudtam, hogy halott. Aztán mégis eljöttem. Akkor már nem volt itt semmi érdekes. Most, hogy visszatértem, és láttam, mennyi vámpír van itt... Maradni akartam, mert hiányzott a szórakozás. Katherine visszatért, és tudtam, hogy meg kell majd ölnöm, de csak akkor jöttem rá, mennyire sürgős a dolog, mikor megölte a családomat.
-És amit a családodról meséltél? Trish? és az ő családja?
-Mikor visszatértem hozzájuk már rég nem éreztem őket családomnak. Sosem kezeltek úgy. Fenyegettem őket, csak így maradhattam ott. Trish volt az egyetlen köztük, aki szeretett. De megszoktam az idő során, hogy sosem szeretett senki. Damon, most, hogy ezt elintéztem tudom, nekem már nincs itt hely.
-El akarsz menni?
-Nem. Damon, nézd. Meg kell ölnöd. Nincs más kiút. Nekem meg kell halnom. Eleget éltem már.
-Ezt nem teszem meg.
-Meg kell tenned értem. Kérlek! És mondd Jeremynek, hogy csak elmentem, és soha nem jövök vissza - Ezzel a mondattal Melly megfogta Damon kezét, amiben egy karót tartott, amit Katherinenek szánt. Aztán magába döfte azt. Damon gyorsan kirántotta, de már késő volt.
-Én végig szerettelek téged Damon -Mondta még lágy mosollyal mielőtt meghalt volna.

2011. augusztus 5., péntek

8. rész - Találd ki ki vagyok!

Melly nem találta már helyét a családi házban, és nem szerette volna, ha itt találják a holttestek fölött. Tett egy névtelen bejelentést, hogy valami nem lehet rendben a ház táján, de semmi pontosat nem mondott. Aztán Mike-al együtt beültek a kocsiba, és visszaindultak Virginia államba, hogy megtalálják a gyilkost.

Mike szörnyen zavart volt. Nem mutatta, és nem kérdezett semmit, de lehetett látni rajta, hogy felzaklatták a látottak. Viszont nem akart kérdezősködni, mert tekintettel volt Melly-re.
Melanie azonban egészen másra gondolt. A gyilkosra. Tudta, hogy ki az. Miután kb. 5 perc alatt lezárta magában a gondolatsort a mészárlással kapcsolatban, Mike-ra gondolt. Bár nem mutatott semmit, azért nagy ügy ha valaki ilyet lát. Meg kell beszélni. El kell mondani neki az igazat.

-Mike -kezdte- Tudod. Nem könnyű most nekem, de tudom, hogy neked sem az. Úgy érzem, el kell mondanom valamit. Nem is tudom, hol kezdjem -zavartan az arcára tette a kezét, majd újra felnézett. A tekintetük összetalálkozott, aztán Mike újra az utat nézte.
-Jobb lenne, ha kicsit megállnál -mondta remegő hangon. Mike már érezte, hogy ez nem egy egyszerű gyerek emlék lesz. Azonnal félreállt, és Melly szemébe nézett.

-Hallgatlak -mondta hidegen.
-Tudom, hogy ez furcsán hangzik, és talán el sem hiszed, de a családom... Vagyis én. Én... egy. Egy vámpír vagyok. Tudom, hogy ezt... -de Mike félbeszakította.
-Hogy mi?
-Komolyan mondtam. Lehet, hogy hihetetlen, vagy ha elhiszed, akkor meg sosem állsz többet szóba velem, de ezt tudnod kell. Miattam te is veszélybe kerülhetsz. Tartozom annyival, hogy elmondjam, akkor is ha őrültségnek hangzik.
-Nem tudom, hogy miről beszélsz, de remélem, nem próbálsz hülyére venni.
-Nem. Nagyon komolyan beszélek. Nézd -szólt rá Melly majd kieresztette vámpír fogait, és megmutatta a valóságot.

-Ó.
-Mi van? -Mike elindult és folytatták útjukat. Melly pedig nem értette a fiú reakcióját. -Mi az, hogy ó? -kérdezte újra.

-El kell tűnnünk innen. Ha a családodat már kinyírták, te leszel a következő. Azt meg nem hagyom. Hova megyünk most?
-A Salvatore lakáshoz. Beszélnem kell Damonnal.
-Szerinted ő volt?
-Csak vigyél oda. Ott majd mindent meg fogsz tudni.


Az út további részét csendben tették meg. Most, hogy megtudta az igazat Mellyről már nem is tűnt meglepettnek. Ez meglepő volt, meglepőbb még annál is, hogy Melanie vámpír. Teljesen értelmetlen. Meg kellett volna ijednie, vagy kiakadnia. Ehez képest nyugodtan vezet, és talán már egész másra gondol.

Amint megérkeztek a Salvatore házhoz Melly kiszállt, Mike pedig elhajtott. Ez a dolog nem rá tartozik. Melly szörnyű aggodalmat érzett. Érezte, hogy Mike nem megfelelően kezeli a dolgot, és félt ettől. Még nem tudta, hogy mitől kéne félnie, de biztos volt, hogy ez nem normális viselkedés. Az ajtóhoz érve Melly elfelejtette Mikeot, és a fejében újra a rettenetes düh jelent meg. Átvette az irányítást, és nem lehetett semmit kezdeni vele.
Becsapta az ajtót és üvölteni kezdett.
-Damon te mocskos féreg, azonnal gyere elő! -Damon hirtelen a háta mögé került, és idiótán mosolyogva ismét dühítően gúnyos volt. Ahogy mindig.
-Látom tényleg egy napig sem bírod nélkülem.
-Hol van az a tetű kis barátnőd?
-Mármint Katherine?
-Eltaláltad. Nos, hol találom?
-Á, szóval ismered a mi Katherineünket?
-Sajnálatos, de igen. Viszont nem sokáig rontja már itt a levegőt.
-Megint valami zűrt csinált?
-Alig. Most csak a családomat mészárolta le. Felfogtad, hogy ha haza akarok menni én leszek a sztár. Szegény lány, akinek kinyírták a családját. Méghozzá alaposan elintézték. Minden csöpp vér eltűnt. Ha ennek híre megy...
-Ne idegeskedj. Nem tudnak összefüggésbe hozni velük.
-Nem, de névtelenül bejelentettem, hogy van valami. Már biztos tudják. Nem számít. Eltüntetünk minden nyomot, ami hozzád vezethet. Kösz, de nem ez a baj. Sőt semmi baj. Csak kinyírom, és megvagyunk. Mondd meg, hol van és...
-Nem engedem, hogy megkeresd. Megölne.
-Úgyis ezt akarod, hogy eltűnjek nem? -Melly Damonra nézett, hogy lássa az arcát, amikor válaszol. Kíváncsi volt, hogy gúnyolódik vele, vagy komolyan beszél, hogy hajlandó-e segíteni neki.
-Nem. Úgy értem... Nem vagy veszélyes. Ha megmarad a távolság, megmarad a titok, és... kedvellek. Kicsit magamra emlékeztetsz egy szebb, és kevésbé gonosz kiadásban - mondta Damon, a szeme eleinte komoly volt, majd zavart. A végére pedig visszakerült a cinikus mosoly, ami Mellyt eleinte felidegesítette, de most már egészen megszokta. Nem is ugyan az az arc lenne, ha nem vigyorogna ilyen hülyén.

-Segítened kell! El kell pusztítanom azt a ribancot. De tudod mit? Ha te nem segítesz, majd elintézem én magam.
-Az már a te dolgod. Ha meg akarod öletni magad... Csak menj. - Melly az első pillanatban fel akarta pofozni a mocskot, amiért nem veszi komolyan, de inkább csak idegesen kirohant az ajtón. Jól becsapta maga mögött, amit Stefan is hallott, aki az emeleten volt. Senki sem vette észre.
-Vajon hallott valamit? - gondolta Damon.
-Kivel játszadozol már megint? -kérdezte Stefan gyanakodva.
-Melanie Hamilton volt itt, ha ezt akartad tudni. -morcosan indult el másfelé.
-Ne bántsd Melaniet. Nagyon jóban van Elena öccsével, és jó hatással van rá.
-Persze. Felcsaptál Jeremy apjának vagy mi? Semmi közöd hozzá, hogy kivel beszélek öcsi. Azt vajon tudod-e, hogy a kis védenced vámpír?
-Igen. De ne mondd el Elenának. Örül, hogy az öccse végre normális emberekkel barátkozik.
-Tehát hazudjunk neki? Csapjuk be. Kezdesz zülleni öcskös.

2011. április 10., vasárnap

7. rész - Hazatérés

Melly érezte, ahogy az álmok világa kitaszítja, és a valóság jeges kezei felrázzák őt édes álmaiból. Az ablakon már besütött a reggeli napfény. Minden tökéletes volt. Majd egy ismerős hang savas ereje marta ki őt az ábrándozásból.
-Nem illik hozzád –hallotta, de nem hitte el. Felnézett, és vajon ki vigyorgott az ágya szélén. Nahát. Az a hígagyú Damon...
-Mi a francot akarsz itt? –vágta oda párnáját Melly, és kirángatta magát az ágyból.
-Így kell köszönteni egy barátot? –kérdezte Damon azon a gúnyos utálatos hangon, amit mindig használni szokott.
-Csak tudnám mikor lettünk barátok… Különben is. Hogy jutottál be, te marha? –kérdezte Melly kicsit sem kedves, de annál viccesebb hangon, amitől Damon elmosolyodott.
-A kis barátnőd hívott be, és el is ment.
-Hová ment?
-Honnan tudnám?
-Beengedett, mikor tudja, hogy utálom a reggeli zaklatókat?
-Zaklatók? Talán nem szereted, ha smink nélkül látnak?
-Eltaláltad. Különben is. Minek jöttél ide? –kérdezte Melly, hiszen nem tudott róla, hogy ilyen jó viszont ápolna Damonnal.
-Csak szólni akartam, hogy az új fiú nem illik hozzád.
-Miért? Ki illik hozzám? Talán te? Nem gondolod, hogy egy kicsit nagyképű vagy? –vágta a fejéhez Melly a kérdéssorozatot.
-Nagyképű? Ugyan. Csak jót akarok –válaszolta Damon megjátszott jófiús, mentegetőző hangon.
-Hát persze. Gondolhattam volna. Damon az önzetlen… -jegyezte meg morogva Melly, miközben összefogta a haját, és a hűtőhöz lépett. –Elmondtad, amit akartál. Azt hiszem ideje menned. –utasította ki a házból Damont, aki jót akart. Nem akart kimenni a fejéből ez a vicces gondolat. Halványan el is mosolyodott miatta, amitől az előző szavai hiteltelenné váltak, így Damon a távozás helyett levágódott az egyik fotelba a nappaliban, és piszkálni kezdte.
-Mi van? Talán tényleg tetszik az az új gyerek?
-Damon. Mint már említettem tényleg semmi, de semmi közöd a magánéletemhez –próbálta lerázni a buta kérdéseket, és bekapcsolta a tv-t, hogy a rossz társaságnak feltűnjön, nincs rá semmi szükség. De Damon még legalább egy órán keresztül úgy tett, mintha igenis igényelnék a társaságát, és ott ült a fotelban. Melly még sosem érezte magát ennyire kellemetlenül, és hihetetlenül ideges volt, amit eltitkolt, mert tudta, hogy azzal csak boldogabbá tenné azt a majom Damont. Egyszer csak megszólalt.
-Elmegyek Mystic Fallsból –majd vagy 1 percnyi néma csönd következett, ami abban a helyzetben legalább 30-nak tűnt. Damon talán bonyolult válaszán törte ennyi ideig a fejét.
-Hová?
-Haza.
-Vissza akarsz menni?
-Azt mondtam, nem? –Damon nem válaszolt. Nem volt mit mondani. Csak csöndben bámult maga elé, de a feje teljesen üresnek látszott. –Mi van? –Folytatta a beszélgetés Melly, mert kíváncsi volt, mit szól Damon.
-Csak meglepett.
-Zavar?
-Őszintén? Igen –Melly a válaszon nagyon meglepődött, mert gúgy se volt benne, és az a buta mosoly sem követte.
-Miért?
-Még nem is ismerlek. Gondoltam tovább bírod.
-Ne félj. Nem te üldöztél el.
-Hát ki?
-Senki. Csak vissza akarok menni –mondta titokzatosan. Nagyon élvezte, hogy Damon bunkóból egy kisfiúvá változott. Egy kíváncsi gyerekké, ezért elmosolyodott.
-Tetszik a helyzet mi? –kérdezte Damon felismerve az arcára ült érzéseket.
-Miért ne tetszene? Te, a nagy Damon Salvatore érdeklődsz, hogy mi van velem. Hogyne élvezném –Jelentette ki Melanie. Nem annak szánta ezt a sort, aminek sikerült, de ezt nem vette észre, addig, amíg meg nem látta a Damon arcára kiülő bárgyú vigyort, amit olyan nehéz volt onnan levakarni.
-De nem vagyok olyan, mint a többi lány. Nem dőlök be ennek a te nagy csávó stílusodnak, és nem fogok hasra esni előtted. Hiába is próbálkozol. Átlátok rajtad. Sőt. Ha továbbra is így vigyorogsz, azt kell, hogy higgyem talán inkább te estél hasra a nagyszerűségemtől –Jelentette ki Melly, és felemelte a fejét, majd felállt. Kikapcsolta a tv-t és kivonult a konyhába, nehogy elnevesse magát Damon előtt, mert megint elveszítené a hitelességét. Damon észrevette, hogy már tényleg túl régóta rontja a levegőt Melanie otthonában, így elindult az ajtó felé. Aztán eszébe jutott, hogy haza akar menni, így még visszakérdezett.
-Mikor akarsz elmenni?
-Holnap indulok –Jelent meg Melly az ajtóban és elégedetten mosolygott.
-Összepakoltál már?
-Igen –hazudott kemény határozott hangon Melly, és elindult Damon felé, hogy kitessékelje őt az ajtón. Ezt sikeresen végre is hajtotta, majd az emeletre sietett, és gyorsan összecsomagolt.

Másnap elindult, és gyalog vágott neki a nagy útnak. Virginiából Georgia államba. Mivel túl nehéz volt a bőröndje, az út pedig nagyon hosszú volt, úgy döntött, hogy felviteti magát, ami tekintettel arra, hogy egy csinos és szőke hajú lány nem tűnt nehéz feladatnak. De azon a kopár, üres úton, amelyik haza vezetett talán mégis. Hosszú séta után, azon a vámpírok számára kicsit sem kellemes forró országúti napon egy autó közeledett. Nem nézte meg rendesen, mert mindegy volt, csak vegye már fel valaki. Miért is nem este indult el? Minek is hozott ennyi mindent, olyan dolgokat, amire nincs is szüksége? Az autó lassított, megállt majd ajtót nyitott.
Melly egyből hálásan megköszönte a bőröndjét hátra dobta, és bevágódott az anyósülésre.

*

-Hát te mit keresel itt? –kérdezte meglepve, mikor beszállva látta, hogy ki vette fel.
-Csak meglepett, hogy nem szóltál a költözésedről, gondoltam utánad indulok. Megbántottalak valamivel? –kérdezte érdeklődő szomorúsággal a fiú.
-Dehogy is. Hogy gondolod?
-Akkor miért nem szóltál, hogy elköltözöl?
-Honnan tudsz te erről?
-Találkoztam Damonnal, és ő mondta.
-Ahha, Gondoltam –mondta szemrehányóan Melly, majd kinézett az ablakon, és elkezdte a történetet. –Nem akartam elköltözni. Csak eljöttem meglátogatni a családomat. Már elég régen otthagytam őket, és kíváncsi vagyok, hogy mi van velük. Aztán megjelent Damon. A szokásos vigyorával. Azt hiszi, olyan ellenállhatatlan. Azért mondtam neki, hogy hagyjon békén. Nem gondoltam, hogy rád fog szállni –mesélte Melly unottan.
-Értem –mondta Mike. Mert ugye Mike volt, aki felvette. Csakis ő lehetett. Majd, rövid csönd következett, ami elég kellemetlen volt, de mielőtt Melly értelmes témát talált volna, Mike szólalt meg.
-Nem lehet, hogy igaza van?
-Kinek? –kérdezett vissza Melly, aki már el is felejtette az előző témát. Teljesen másfelé járt az agya.
-Damonnak.
-Ugyan miben?
-Szerintem tetszik neked.
-Ne beszélj már hülyeségeket! –kiabálta éles, félelmetes tekintettel Melly.
-Jó. Nekem mindegy –válaszolta érdektelenül, és újra az utat nézte.
-Nekem nem mindegy. És nagyon remélem, hogy neked sem az –most megint arrafelé nézett egy kis időre, így Melly tudta, hogy érdekli, amit mondani akar, de nem mondta, mert volt még annyi ideje, hogy fejben lejátssza a jelenetet, és nagyon hülyén hangzott. Így inkább csöndben ült.

*

Mikor megérkeztek, Melly boldogan kiugrott a kocsiból, még a bőröndjét is otthagyta, csak Mikeot kapta el, és ráncigálta magával, aki azt sem értette, hogy mi van.
-Csak nem gondoltad, hogy elhúzol, és be sem jössz? Remélem nem –Aztán bekopogott a hatalmas gyönyörű viktoriánus ház ajtaján, és azonnal be is nyitott. Óvatosan lépkedve haladtak egyre mélyebben a ház rejtélyes homályában. Minden tökéletes volt. Melly arra számított, hogy mindenki épp most készül a vacsorához, vagy ha nem, akkor is együtt vannak, és majd nagy örömmel fogadják. De nem így történt. Bármerre nézett mindenhol üres volt a ház, mivel mindig volt a otthon valaki gyanakodni kezdett. Hátranézett, és mikor látta, hogy Mike kicsit lemaradt odaszólt neki.
-Ne maradj le. Valami nincs rendben. Nem szokott ilyen csönd lenni –mondta nyugtalanul, és továbbment.
A konyhában egy női holttest volt. Vér nem volt körülötte. Minden teljesen száraz volt. Melly egyből tudta, hogy ez egy vámpír műve volt, de nem mondta ki, mert Mike őrültnek nézné, vagy valami. A nappaliban a tv előtt 3 kisgyerek feküdt élettelenül, de őket egész másképp hagyták ott. Nemcsak a vérük hiányzott, de a fejük sem volt a helyén. Az egyiket szétzúzták, a másiknak letépték a haját, a harmadiknak szétvagdosták az arcát. Valószínűleg a haláluk után, mert nagyon kevés vér volt körülöttük. Melly látva a rokonai holttestét sem hitte el, ami történt. Mert épp itt ezen a nyugis kis környéken? Soha nem volt erre se vámpír, se őrült sorozatgyilkos. Felszaladt az emeletre, ahol egy férfi feküdt félig kettévágva, kevés vér társaságában. Majdnem teljes a család. Csak egy valaki hiányzik. Átkutatták a házat, de nem találtak senkit, így kimentek a házból. A lemenő nap vörös fénye éppen megfelelő hangulatot biztosított ennek a pillanatnak. Melly a csirkeólnál is mészárlást tapasztalt. Az összes kakas, és tyúk le volt ölve. Mindenfelé tollak borították a vörös földet. A tehén és a borjú, a malacok is. Mindet leölték. Pedig hogy szerette Melly, hogy ők még mindig őrzik a múltat. Még ugyanúgy éltek, mint azelőtt, mikor nem volt elvárosiasodva az egész világ. De a család még mindig nem volt teljes. Az az egy valaki még hiányzott, és ez adott egy kis reményt. Az egyetlen hely ahol még nem nézték az a kis házikó volt a lombos fák árnyékában. Beszaladt hát a házikóba, Mike a nyomában volt végig. A faház tartó gerendájára egy fiatal fiú volt felkötve a lábánál. A torkát elvágták. De benne sem volt már vér, és körülötte sem.
-A mocskok –motyogta Melly.
-Kik?
-Ö, nem tudom. De meg fogom tudni –és a mondat kimondása után, ahogy a halott fiúra tévedt a tekintete azonnal észrevett rajta egy papírt. Kézzel volt írva. „Találd ki ki vagyok!”
Melly egyből tudta, hogy ki volt, aki ezt tette. Bár azt még nem, hogy miért.

2011. március 21., hétfő

6. rész - Káosz

Melly szívében és elméjében komoly káosz uralkodott. Amióta Mystic fallsba érkezett felborult, életének rendje. S bár erre már akkor számított, amikor elhatározta az utazást, arra nem, hogy ekkora fordulatot vesz az egész élete. Arra sem, hogy ennyire másképp fog gondolkodni, és cselekedni. Teljesen elveszítette önmagának azt a részét, amelybe egykor kétségbeesetten kapaszkodott. Nem volt már visszaút.

Habár még mindig sokan sejthették volna, hogy ő nem egy tavaszi csirke. Mozgása, és hanglejtése még mindig visszamutatott a régi tanulmányokra. Nem felejtette el egészen azt, amit tanítottak neki. Néha még mindig volt valami furcsa abban, ahogy fogalmazott, és sokszor olyan mozdulatokat tett, mintha krinolin lenne rajta. Ezek a mozdulatok egy átlag embernek fel se tűntek volna. Viszont ebben a városban nem ő volt az egyetlen, aki vérrel táplálkozott. Ott voltak a Salvatore testvérek, most már Caroline, és az időközben megsemmisített vámpírok is ott voltak. Valószínűleg Stefan is rájött már, hogy Melly nem ember, hiszen egy vámpír ezt könnyen megérzi. Ezért is szerette kerülni Stefant. Tudta, hogy meg lehet bízni benne, jobban is, mint Damonban. Valahogy mégis inkább elvonult, ha Stefan csatlakozott hozzájuk, és nem szívesen beszélt vele. Caroline még tapasztalatlan, és amióta vámpír egészen jól ki is jönnek. Nagyon jó barátként tekint a lányra, de a bizalom még mindig nem létezik köztük. Talán nem is fog. Az egyetlen akiben Melly most megbízik Trisht leszámítva, az Damon. De az a bizalom egy kényszer bizalom. Olyan fajta, amit nem kíván senki. Az, amikor nem hiszed, hogy bízhatsz, de mégis ezt teszed, és éled a mindennapjaid, különben megbolondulnál. Ezeket a dolgokat még Melly sem volt képes felfogni. Bár az ő agya hozta létre ezeket a kusza gondolatokat, azért megérteni ő sem tudta. Sajnálatos, de Melly mostanában sem a gondolatait sem az érzéseit nem tudta megérteni. Nem tudta hova tenni a Stefan & Elena párossal való barátságát, mert bár barátok voltak, mindig visszahúzódó és csöndes volt a közelükben. Nem vitte túlzásba a beszédet, és nem is várta el. Egyre kevesebbet találkoztak, Jeremyvel viszont annál többet. Többször is megfordult a fejében, hogy elmondja a titkot a fiúnak, mert annyira megértő volt vele, és annyira szerette. De ahányszor megfordult a fejében mindig el kellett vetni, mert eszébe jutott a fiú vámpírság utáni vágya. Nem akarja, hogy Jeremy is vámpír legyen. De nem akarja visszautasítani, ha valamit kér tőle. Ha Jeremy tudna arról, hogy ő vámpír hamarosan megkérné, hogy őt is tegye azzá. Ha ez megtörténne, nem tudna nemet mondani. Nem tudná elviselni azt, hogy emiatt szenvedjen. Viszont azt sem bírná elviselni, hogy vámpírként szenvedjen. Elenát sem akarja bántani ezzel. Ezért döntött hát úgy, hogy Jeremynek jobb lesz, ha nem tudja. -„Damon pedig tudja, és micsoda szerencsétlenség is ez!„- gondolja mindig, ha eszébe jut. Bármikor elárulhatja, vagy megkísérelheti megölni, és ő nincs felkészülve az ilyen helyzetekre. Az emberekkel kifejezetten jó viszonyban van, ami csak a kedves, barátságos viselkedésének köszönhető, amit folyton megjátszik. Csak úgy, mint Damon. Ő is ezt teszi. Mellyt azonban nagyon zavarja a társaságuk. Sokuk társasága. Megesett olyan, hogy nem illő dolgokat gondolt, és majdnem megölt valakit. Ilyenkor Trish a saját tudta nélkül akadályozta meg ebben. Bonniet egyenesen kerülte, még jobban, mint Stefant. Nem azért, mert félt, hogy rájön vámpírságára. Egyszerűen csak annyira utálta, hogy azt még saját magának sem tudta megfogalmazni, és elfogadható okot sem talált rá.

Melly a nehéz gondolatokból feleszmélve rájött, ha tovább eszi magát ezen, akkor meg fog bolondulni. Ki akart mozdulni a házból. Trish éppen délutáni pihenőt tartott, így egyedül indult hát.
Az utcán sétálva meglátta, hogy egy közeli házba új lakó cuccol be, és hirtelen új gondolatok ébredtek az agyában. Ezek a gondolatok pedig sok mindenről szóltak, de egyiket sem tartotta volna helyesnek ember korában.

Az új fiú szőkés volt és nagyon egyszerű. Egyből érezte, hogy hamar barátok lesznek, és őt is felhasználhatja majd tervéhez, amit még ő maga sem tudott, és ha sejteni kezdte volna, akkor próbálta elnyomni azt csakis azért, mert még saját maga előtt is szégyellte. Lassan odasétált hozzá, és megszólította.

-Látom most cuccolsz be! – mondta egy nagy, barátságos mosoly kíséretében, és közben visszafogottam integetett. A fiú nem szólt semmit, csak rá mosolygott, és tett felé egy lépést.
-Melanie Hamilton vagyok, de csak Mellynek szólítanak – mutatkozott be, és várta a választ.
-Mike Sommers –érkezett a válasz. Mellynek ismerős volt a név, de csak néhány másodperc elteltével jutott eszébe, hogy honnan. Kaján vigyor jelent meg az arcán, amitől teljesen elváltozott az egész arca. Kissé félelmetes lett.
-Akkor te vagy … - kezdte, és szünetet tartott, hogy a fiú befejezhesse helyette.
-Igen Jenna Sommers rokona vagyok.
-Mit tettél? –kérdezte Melly gyanakodva.
-Hogy?
-Mit tettél, hogy ide száműztek? –folytatta a kérdésre válaszolva. Hiszen Melanie egyik rossz szokása, hogy befejezetlen mondatokat vág oda az embereknek, és arra vár, hogy maguktól megértsék azokat. Ha meg nem értik, akkor magyarázkodhat, mert sokszor ezek a félgondolatok elég többértelműek. Márpedig általában nem értik.
-Magamtól jöttem. Rám fért már a levegő változás – válaszolta, és a hangjából kiérződött egy olyan hangsúly, ami elárulta Mellynek, hogy nem ok nélkül költözött ide. Valami olyan volt a hangjában, amit nem lehetett pontosan megfejteni. Találgatni lehetett volna, de minek? Minek félreismerni valakit egy buta feltételezés miatt? Ezért inkább el is hessegette az ezzel kapcsolatos gondolatokat a fejéből.
-Jó helyet választottál. Barátságos, szép és tele van jó emberekkel – mondta mosolyogva Melly. Közben gondolatban hozzá is tette, hogy és Vámpírokkal. De nem mondta ki. Nem azért, mert attól félt, hogy hülyének nézte volna. Épp ellenkezőleg. Bár a gondolat derűt varázsolt az arcára nem mondta ki. Tudta, hogy ilyen butaságot is csak ő gondolhat, és másnak eszébe sem jutott volna.
-Tudom. Bár régen jártam itt, nem sok minden változott, de ahogy látom jobb hely lett, mióta nem jártam erre.
-Igazán? és ezt mi alapján állapítottad meg? –kérdezte hitetlenkedve, hiszen még alig 15 perce érkezhetett.
-Legutóbb 3 éve jártam itt, de akkor nem találkoztunk. Gondolom azóta költöztél ide nem? –magyarázta mosolyogva, és közben szőke haját súrolta, mit egy buta kis óvodás.
-Kedves gondolat – motyogta Melly, és szégyenlősen mellé nézett a földre. Az egyetlen dolog, ami zavarta Mikeban, hogy Jenna rokona volt. Ez mindent összezavar, de ha ügyesen rakja a bábokat a táblán, talán megoldható lehet ez a kis probléma is. Ezekre a gondolatokra eszébe jutott, hogy mennyire útban lehet most, mert hátráltatja a bepakolást. Meg is akarta kérdezni, hogy segítsen-e. Ez az utóbbi hónapokban ragadt rá. Aztán eszébe jutott, hogy milyen már ha egy nő ajánlja fel ezt? Így csak elköszönt.
-Nem is akarlak tovább feltartani, úgyis mennem kell már –mondta és közben csapkodott a kezével, mintha mentegetőzne valami miatt. Már néhány lépéssel távolabb volt, mikor hallotta.
-Várj! –szólt utána Mike. Szemei határozottságot mutattak. –Ha esetleg eljönnél ma Jenna barbecue partyjára –kezdte furcsa mosollyal. Szemeit összehúzta és megint megdörzsölte a haját. Ez egy laza mozdulat volt, és olyan kedvesnek tűnt tőle. Barátságos volt, és Melly érezte, hogy megérzései jók voltak vele kapcsolatban. Legalábbis eddig úgy tűnik. –Persze ha lenne kedved –tette hozzá. Tekintete a föld és Melanie között inkázott. Olyan nemtörődöm volt, és az jó.
-Miért is ne? – vágta rá Melly. Hiszen épp erre volt most szüksége. Kimozdulni a házból. Tehát megbeszélték, hogy mikor találkoznak, és Melly sietősen el is rohant. Mintha valahová sietne, pedig nem. Csak kettesben akart lenni a gondolataival. Amik most hihetetlenül pozitívvá váltak. Annyira, hogy meg sem értette, azt ami a saját fejében volt. Ez mostanában gyakran előfordult.
Régen mindig összeszedett tiszta gondolatai voltak. Emberként mindig csak azzal foglalkozott, hogy milyen ruhába öltözzön, és milyen cipőt vegyen fel hozzá. Folyton látogatóba ment, mert nem bírt megülni otthon. Amikor vámpírrá vált, pedig egy egész évig siránkozott magában. Senkinek se mert semmit mondani, mert félt. Éppen abban az időben kezdődött a háború, így senkinek nem tűnt fel, ha néha eltűnt egy-egy ember.

Sötét este volt Georgiában. Egy forró nap után. Melanie kisasszony egész nap a szobájában üldögélt. Nem mert kimozdulni, mert félt a családtól. Kint a háború dúlt, de ő nem attól félt. Úgyis bízott a Konföderációban, mint a legtöbb nőszemélynek eszébe sem jutott, hogy elbukhatnak. Sokkal erősebbek és kulturáltabbak voltak. A Jenki népek meg csupa buta tuskó. Viszont félt a családjától. Az anyjától, apjától, és a testvéreitől. Félt, hogy rájönnek erre a kis titokra. Hatalmas ültetvényükön sok-sok rabszolga dolgozott rendületlenül, mintha nem is lenne háború. Nos ezen a napon. Vagyis ennek a napnak az éjszakáján Melanie kisasszony szokás szerint kiszökött a házból. Már mindenki aludt. Még a rabszolgák is. Senki nem vehette észre. Eleinte csak a közeli erdőbe járt, és állatokra vadászott, mert a szomszédait túlságosan szerette. Nem lett volna képes megölni senkit közülük.
De az állatoktól nem érezte magát elég erősnek. Olyan volt, mintha emberkorában csak zöldségeket evett volna. Ezért is szokott rá, hogy a közeli városokba megy, és ott vadászik. Emberekre. Ezekben a háborús időkben nem lepődött meg senki, ha egy-egy ember eltűnt így nem volt problémája belőle.
Ezen az estén, vagy inkább éjszakán történt, hogy Melanie éppen vígan falatozott egy emberből, amikor meglátták őt. A nő, aki meglátta sikítozni kezdett, és elájult. Ahogy az akkor szokás volt. Melanie rettenetesen megrémült, azonnal eszébe jutott, hogy mi lesz most vele. Mi lesz, ha meglátják őt. De a káosz nem tudott úrrá lenni az elméjén, így gyorsan kieszelt egy jó ötletet. Legalábbis akkor hirtelen jónak tűnt. Így visszatekintve már butaság volt, és nyilvánvaló. De akkor nem rettent el. Nem szaladt el, hanem hanem gyorsan odament a nőhöz, és felpofozgatta. Amikor magához tért megpróbálta kiszedni belőle, hogy mit láthatott. A nő nem volt túl okos. Csak annyit tudott, hogy valaki meg akarta enni a testvérét. Ezért Melanie megkérte őt, hogy felejtse el, amit látott, mert olyan késő van, hogy biztos csak képzelte a fáradságtól. Azt persze akkor még nem is sejthette, hogy miért hitt neki a nő. Nem is érdekelte. Gyorsan elpucolt onnan.

Ez az emlék jutott hirtelen Melly eszébe. Nem szívesen emlékszik az első éjszakára, amikor rajtakapták őt az ölésen. Emberként soha nem tudta volna elképzelni, hogy öljön, de utána már ment minden magától. Hogy miért éppen ez jutott Melanie eszébe ebben a pillanatban? Ő arra tippelt, hogy talán azért, mert akkor sem zavarodott meg. Mostanában pedig mindig zavar van a fejében. Jó lenne ezt rendbe tenni. De valahogy mióta újra rajtakapták, és éppen Damon volt az, aki rajtakapta… Nem tudta, hogy mit tegyen. Vagyis így érezte. De lehet, hogy csak a zavar miatt a fejében.

2011. március 17., csütörtök

5. rész - Gondolatsor- Záró rövid részecske.

Ahogy az Melanie kisasszonyhoz méltó, ismét a naplója felett ül, és ír.
Trish érkezése óta eltelt már némi idő, így nem kellett vele foglalkozni.
Jól érezte magát Virginia államban, és Melly mindig kedves mosollyal gondolt barátjára.
Minden Mystic Fallsban töltött nap után egyre emberibbnek érezte Trisht.
Eddig is barátként látta, de mindig érezte azt, ami benne maradt a múltból.
Ezek az emlékek pedig a jelenben élő Mellyt nem gyötörték többé. Megtanulta élvezni a jelent, megtanult félni, és megtanulta tisztelni azokat az embereket, akik azelőtt a rabszolga pozíciót töltötték be.
Már nem kellett magára erőltetnie a gondolatokat. Minden olyan alap dolognak számított.
Trish barát. A rabszolgák nem szednek már gyapotot, és az, ami a legfontosabb volt mind között, hogy nincsenek rabszolgák.
Bár Melly az a ragaszkodó típus volt, otthona elhagyásával minden emléket sikerült hátrahagynia, és az ösztönös dolgok, amiket évszázadokon át ugyanúgy csinált nem szűntek meg, de már nem olyan erősek, mint egykor.
Ezt a jellemfejlődést Trish is észrevette.
Észrevette, hogy már egyre kevesebbet parancsol és többet kér.
Büszke volt, és örült is neki, hogy jó barátja rossz tulajdonságai helyére jók kerülnek.
Mindannak ellenére, amit Trish még nem tudott. A sok rossz ellenére. A Damontól való félelem, a sok vámpír közelsége ellenére.

Volt még valami, amit Trish nem tudott, de nem is kell tudnia. Melanie kisasszony mindig titkolta előtte, és családja előtt az éjszakai portyáit. Soha senki nem kérdezte, nem érdekelt senkit. Eszükbe se jutott, és nem gondolnak arra, hogy éjszaka ölni jár. Amióta Mystic Fallsba költözött leszokott ezekről az éjszakai kis kirándulásokról. Vagyis… Majdnem leszokott.
A lényeges az, hogy már nem kizárólag friss embervéren él.
Sok minden megváltozott, amióta Trish megérkezett. Caroline is vámpír lett, de Melly elárulta neki, hogy tudja, micsoda. Bár Caroline először megijedt, aztán megnyugtatta, hogy az ő szája bizony nem fog eljárni. Caroline még nem tudja, hogy ő vámpír. Stefan sem tudja, és Elena sem tudja. Senki sem tudja csak Damon. Damon, akiben a legkevésbé lehet megbízni. Damon, aki bárkinek elmondhatja, vagy megölheti, mint Lexit.
Melly ebben a pillanatban ott a naplója fölött... Ezzel a sok rossz gondolattal a fejében, amelyeknek mind Damon volt a főszereplője hirtelen valami olyan érzés fogta el, hogy azonnal beszélnie kell vele. Pedig a világon semmi nem volt, amit mondhatott volna.